A motor alátámasztása
Bakoljuk fel a motort úgy, hogy egyik kerék se érjen le a talajra, eresszük le a
guminyomást 1,0 bar-ra. Ezzel biztosítani tudjuk a lengéscsillapítók és a gumiabroncsok
tehermentesítését. Amelyik motornak van középállványa, azt könnynebb alátámasztani,
amelyiknek nincs, annál egyénileg kell kitalálni, hogyan lehet megoldani, hogy ne jusson
terhelés a rugókra és a gumikra hónapokon keresztül. A legbiztonságosabb három pontra
tenni az alátámasztást. A legtöbb motornál lehet találni három olyan pontot amelyeken
állva stabil marad a motor és egyik kerék sem ér le. Kettőt a hátsó lengővilla előtt
közvetlenül jobb és bal oldalon, egyet pedig a motorblokk elejénél keressünk. Az első
lengéscsillapító rugói hamarabb fáradnak, ezért legalább a motor elejét célszerű
tehermentesíteni.
Figyelem! Az alátámasztás nagy odafigyelést és jó kézügyességet igényel. Egy rossz
mozdulat és borulhat a motor! Ezért, ha úgy érezzük, hogy túl rizikós a dolog, inkább ne
maszekoljunk, nehogy véletlenül felboruljon. Nem ér annyit az egész! Inkább tegyük első
és hátsó emelőkre a motort, hogy legalább a guminyomást le tudjuk engedni vagy, ha nincs,
akkor hagyjuk oldalsó kitámasztón és ne nyúljunk a guminyomáshoz sem.
Hasznos
7 hasznos tanács, téli motortároláshozA motortárolás helyszíne
Mindenek előtt kezdjük azzal, hogy semmiképp se hagyjuk úgy egész télre a motort, ahogy az utolsó őszi napon leállítottuk! A garázsba betolt és úgyhagyott motor nem éppen helyes tárolási mód...
A motormosás
Először mossuk le a láncot és minden olyan felületet, amit a lánc spray összefröcskölt. Erre a célra használhatunk Brigéciolt, amit aztán vízzel le lehet öblíteni...
Mi történik, ha az ember neadjisten bukfencezett egyet, aminek következtében szegényebb lett egy fékkarral? Általában négy megoldás közül választunk lássuk, hogy mik is ezek és melyik, mivel jár...
LinkcsereVárjuk linkcsere-partnerek jelentkezését...
Kawasaki márkaszerviz
Műhelyünk korábban márkafüggetlen motorszervizként működött, de 2012 óta a Kawasaki motorkerékpárok garancia időn belüli és azon túli karbantartását illetve javítását hivatalos Kawasaki márkaszervizként végzi! Vállalunk kötelező szervizt, garanciális javítást, időszakos karbantartási munkákat, motordiagnosztikát, bármilyen meghibásodás javítását illetve rövid határidővel beszerezzük motorodhoz a gyári Kawasaki alkatrészeket is eredeti áron!